Éjjel elolvastam Boris Cyrulnik autobiográfiájának utolsó
fejezetét is. A könyv címe: Rette dich, das Leben ruft!/Sauve-toi, la vie
t´appelle (francia eredetiben 2012-ben jelent meg, németül 2013-ban az Ullstein
Kiadónál). Hamarosan külön beszámoló lesz róla , de most álljon itt egy rövid gondolat utózöngeként:
Kíváncsiságból átfutottam egy online csomagküldő
ügyfeleinek kommentárjait; az egyik csalódottan jegyzi meg, hogy hiányolta a
könyvből „a stratégiát“, világos programot arra, hogy hogyan lehet megtanulni a
rezilienciát - minthogy ez a pszichológiai vezérfonal a könyvben – és hogyan,
milyen konkrét lépésekkel lehet felállni nagy traumákból, elveszett gyerekkor
hiányával, a háború okozta veszteségekkel és igent mondani az élet hívására?
Valóban, nincs benne előírás, recept arra, hogy ha ezt és ezt a
képességet „megtanulod“, akkor biztosan reziliens vagy (megj.: a rezilienciát lelki
ellenállóképességként jellemzi a szakirodalom). Cyrulnik még a könyv első
harmadában ír reziliencia-elemekről, védőfaktorokról és aztán hallgat a hogyanról,
miközben egész élettörténetén keresztül erről beszél: az ő személyes „hogyan“-ja
ott van a sorok között. Nem mondja meg a pontos receptet. Érthető, hiszen ez
nagyon egyéni, ki-ki saját sorstönetén keresztül találhat rá.
Az a hipotézis motoszkál a fejemben – elsősorban az egyéni
tapasztalataimból kiindulva -, hogy a rezilienciát nem lehet megtanulni,
programmal legalábbis nem! A reziliencia valami megragadhatatlan "silver lining", ami egyszerűen
megtörténik? Talán a pszichológia most értelmezi azt a jelenséget, amit keresztény hívők (magamat is ennek
hiszem) olyan misztikus fogalmakkal igyekeznek megragadni, mint a „kegyelem“, „gondviselés“
illetve ezek megmagyarázhatatlan egyvelege. Próbáljuk leírni a leírhatatlant ugye és talán mindannyian
elveszünk a részletekben. Hogyan lehet megfogni
a megfoghatatlant, ami ott van a sorok között, ami csak úgy megtörténik?
Talán legjobban
Ady tudja ezt (kimondani a mondhatatlant):
Mikor
elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem
harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel. (Részlet, Az Úr érkezése)
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel. (Részlet, Az Úr érkezése)
Cyrulnik
nem vallásos (“hívői státusáról” nem tudok) ; nem ad vallásos, spirituális receptet
arra, amire nem is lehet. Az
utolsó bekezdésben van egy félmondata: “Seit … verstehe ich den Sinn des
zurückgelegten Weges.” (Azóta… értem a megtett út értelmét.) A pillanat, amikor
ott az a valami és megérted magadnak, hogy miért volt a megtett út, amin
valami/valaki(?) megtartott, felállított, ha elestél vagy roskadozva vitted a
terhet…
A reziliencia
nem tanulható. Megtörténik, és bírod a bírhatatlant.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen