huss!

Az alábbit még szilveszterkor írtam. Az új évre egészséget és sok tartalmas találkozást kívánok: induljon már be végre valami a toporgásból! Csírsz!

...

 

Nemrég még november volt, tizenegyedike, Márton napja, lámpásünnep. Libasültet is ettünk. Aztán  december lett és éjszaka járt nálunk a Mikulás is, és volt adventi sütés Omával és gyertyagyújtás és még egy bukszust is sikerült túldíszíteni előkarácsonyozás címén… (a képen a fazék oldala kiretusálva, a lakás többi négyzetmétere már messze nem volt fotogén állapotban). Jelentetik: idén elmaradt az adventi naptár nyitogatása, mi több maga a naptár is! Nem, erre már nem voltam képes és a többi körítés sem esett jól. A tavalyi gyászos karácsony után már a fenyőillat sem fogodzó. Igaz, az sosem volt... Sallangmentesítés. A gyertyák meg égjenek csontig, pont!

 

 

 

Az igazi angyal, ó, csak az Aranyhahajú, csak ahogy tesz-vesz és a nap fénye megcsillan vágatlan fürtjein, ah! Teher-e neki, hogy rajta van az angyalpor?

Hüledezve hallom a petárdákat; nekem már a szilveszter se! Ez se! Tavaly is milyen volt az éjfél: észre sem vettem, annyira belefedkeztem a gyászbeszédírásba.

 

Visszatekintő: Last Christmas

 

Még fel sem fogtuk jóformán. Döbbent, fagyott csend. Mégis, valami meghitt, valami igazi rész a misztériumból, hogy születés és halál egybeér? A telefon se csörrent napokig, senki nem kívánt semmit; mit is lehetne a halálba?

 

Idén se küldtem képeslapokat, se. Hogy a halálba volt erőm tavaly adventi naptárt készíteni, amit aztán a haldoklónál töltött napok miatt el is felejtettünk kibontani?! Még le is fotóztam: lájfsztájlmagazinba illően! Fel se fogtuk, hogy miben vagyunk, hogy a napok egyre csak fogynak és nem lesz már itt karácsonykor…

Most se fogom: csak telnek a napok, évszakok, ünnepnapok. Nézegetem a fotókat. Ezt hogy bírtam? Ès még fotót is csináltam, csak jók legyenek a meghittséget sugalló fények! Atyaég!

A szilveszterezést most már töröljük el, legyetek szívesek! Le a petárdákkal!