Pages

29.10.14

csak ez... : nur das (noch)...

Csak ez, ez a kunkorodó, szőke hajfürt maradjon még! És a grübedli a huncut mosolyában! Csak maradjon még hamvas a bőre, csak legyen még egy kicsit a bújós babám, aki sosem volt…  Csak maradjon még itt felettünk ez a tejszagú felhő: takarózzunk vele és meneküljünk el a valóság elől, csak egy kis időre…
 
Csak legyen még öt perc… és még öt perc… és még… mindig legalább öt!
Csak ne siessen el mellettünk…
 
///
Nur das, das hier sollte bleiben, diese goldblonde Locke hier hinten! Nur noch eine Weile bitte! Und das Grübchen in seinem Lächeln! Nur noch eine Weile diese zarte Hart genießen; mein nie besonders „kuschelfreudiges“ Baby umarmen… Eine Weile sollte noch diese Milchwolke uns umhüllen: entfliehen wir der Wirklichkeit, nur noch eine Weile, bitte!
Nur noch fünf Minuten… und noch fünf… und noch… immer noch mindestens fünf, bitte!
Es sollte sich bloß nicht eilen und uns einfach so hinterlassen…
 

17.10.14

szeptember 17.


Ma minden verőfényes: szivárványszínben törik a nap sugara az ablaküvegen. Hogy képzeli? Hogy merészel szikrázóan sütni? Pont ma!? Ma lenne a születésnapja…
Most látom csak, hogy milyen óriás ő. Pedig akkor mennyit tiltakoztam, hogy hagyja a dagadt ruhát másra. Részben most is jogosnak érzem a toporzékolást. Jogra appellálni is már mindhiába…
Neki nem kellett nagyszabású életcél, sem projekt. Ő naponta részt vett a megváltás művében: csak tette a dolgát - azt mondják, lelkiismeretesen. Idült ülepeket pelenkázni, ránctól aszott érdes bőrű testeket mosdatni, megfogni a halálfélelemben remegő kezet és egy pillantásban megfüröszteni a lelket: ez az lehet?
Nekem mi ez az az? Hol az értelme a - minek is?
Tavaly október közepe táján jött ki a diagnózis. Akkor még nem tudtuk, hogy karácsonykor már…
Szeptember 17-én lett volna 58 éves.
Ott nyugszik most, ahol tavasszal kankalinok nyílnak...
 

01.10.14

Egy nap :: An einem sonnigen Tag...


Ha minden napban lehetne ilyen… programmentes csúszás az időben/vel. Spontán. Csak előkapunk egy rozsdás háromkerekűt az omladozó fészerből és az retró-rózsaszín, pont mint az arra szálló lufi. Csak egy nap volt, amikor sütött az arcukra a nap és megfogták egymás kezét a kertben szaladgálva. Másnap esett az eső és már sehol sem volt olyan igazi a túrógombóc (citromhéjjal és diós prézlibe forgatva), mint a Kővirágban. (P. szerint "tujogömböc", és mintha cz-vel ejtené a végét, pedig nem is hallani, csak mintha odakívánkozna az a zé...)
 


 
BLOG TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS